Mai hírekben halottam, hogy az MVM bővítené a paksi atomerőművet. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy egy másik atomerőmű épülne Pakson.
Világszerte nagy ellenzői vannak az atomenergia kihasználásának (Csernobil óta gondolom még többen vannal). Műszaki diplomával rendelkező ember létemre nem tudom egyértelműen ellenezni. A legnagyobb bajom az atomerőművekkel a nukleáris szemét. Igazából ezért vagyok én is az ellenzők oldalán.
A másik nagy - szerintem - felfújt problémja a zöldeknek (Csernobil óta főleg) a veszélye. Nem gondolom, hogy veszélyesebb egy korszerű atomerőmű, mint egy 40 éves gázerőmű, vagy egy 30 éves olefin gyár. Csernobil is sorozatos emberi mulasztás miatt robbant tudomásom szerint, nem pedig technológiai hiba miatt.
Szerintem is megújúló erőműveket kell építeni atomerőművek helyett. DE az a baj velük, hogy nem lehet előre kiszámítani, mikor mennyi lesz belőle és nem szabályozható. Ráadásul az elektromos energia nem tárolható ebben a formában.
Ezekből következik, hogy pl. a szélenergia nagyon jó, de ahhoz, hogy igazán hatásos legyen kell mellé építeni egy "energia tároló"-t. Az egyik legegyszerűbb energia tároló egy óriási nagy kétszintes tó. Amikor a szél forgatja a lapátokat, akkor az alacsonyabb részről a víz a magasabban lévő mederbe megy át. Amikor villamos energiára van szükség, akkor a víz visszaáramoltatásával lehet azt kinyerni. Szerintem ez egy nagyon jó megoldás lehetne, de akkor jönnek a "zöldek" és azt mondják, hogy ilyet nem lehet építeni, mert a környezetet tönkreteszi, megváltoztatja stb, stb.
Az igazi megoldást (vag az afelé vezető utat) az ausztriai megoldásban látom. Két dologgal szembesültem ezen a télen, amikor sieltünk a családdal és barátokkal. Az M1 autópálya mentén Mosonmagyaróvártól a határig található egy két szélerőmű (magyar viszonylatokat nézve rengetek). Ahogy átmentünk a határon, akkor szembesültem vele, hogy mi a sok :).
A másik még fontosabb dolog, hogy az osztrákoknál nem feltétlen a nagy területet lefedő nagy erőművekben gondolkodnak, hanem a helyiekben. Nagyon jó példa rá Pruggern (Schaldming-Dachstein sírégió), ahol kb. 2000 lakos élhet. A településnek van egy folyólya, amin van egy kis vizierőmű. Ha nem is fedezi a teljes energiaigényt, de bizonyára jó részt vállal belőle.
Ezzel azt akarom mondani, hogy ha Magyarország vezetői elkondolkodnának rajta, és elindulnánk a helyi megoldások és megujuló energia felé, akkor abból mindenki profitálhatna és az erőműkérdés nem volna többé (olyan nagy) kérdés.
A zöldeknek egy kérdést soha senki nem tesz fel a riportokban: hogy képzelik el a villamos energia ellátást? Nagyon érdekelne a válaszuk. Az nem válasz, hogy megujuló energiákban, mert az önmagában nem elég - sajnos. Az sem válasz, hogy nem értek hozzá, mondják meg a szakemberek. Ráadásul figyelembe kell venni a folyamatos energia igény növekedést. Az is érdekelne, hogy az energia tárolását, gyors felfutásra való reakcióját hogy képzelik el. Ha ezekre a kérdésekre egyszer kielégítő választ kapok, akkor fogom igazán elhinni a zöldeknek, hogy valóban érdekli őket a téma.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése